Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
L. Simon László egy tízmilliós Fejér megyei tenderre tavaly augusztusban munkatársai cégeit hívta meg. Az államtitkár szerint ezzel nincs baj, mivel a versenyt nem az korlátozza, ha a felek ismerik egymást, hanem ha összebeszélnek.
Tavaly augusztusban a Velencei kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztése című projekttel kapcsolatos kötelező tájékoztatás és az üzleti marketingfeladatok ellátásának tárgyában tízmilliós pályázatot írtak ki, melyre a projektért felelős tanácsot vezető L. Simon László munkatársainak cégeit hívta meg – írja a NOL. A cégek között szerepel L. Simon két korábbi kabinetfőnökének és stábja kommunikációs vezetőjének cége.
L. Simon a lap megkeresésére elismerte, hogy ismertségi alapon hívták meg a cégeket. „A pályázatot a lehető leggyorsabban szerettük volna lebonyolítani, így olyan cégeket akartunk meghívni, akikről nem kell hosszasan referenciákat begyűjteni. Ez pedig valóban csak az ismerősi körünkből volt lehetséges” – nyilatkozta a politikus, aki a Miniszterelnökség államtitkáraként többek között a reklámadó-törvényt is jegyzi. Szerinte ezzel nem korlátozta a versenyt, mert a versenyt nem az korlátozza, ha a felek ismerik egymást, hanem ha „a cégek a pályázat beadása előtt bármiben egyeztetnek vagy összebeszélnek”.